szeretek főzni

2010. augusztus 5. csütörtök

Currys rizseshús

Kategória: pulykahús, rizs — Címke: — hzias @ 13:27

2010. augusztus 5.                                                             névnap: Krisztina, Kriszta

Nem tudom ki hogy van vele, én már a vásárlásnál eldöntöm többnyire, hogy a következő napokban mit fogok főzni, mindezt annak függvényében teszem, hogy éppen mit kapok – lehetőleg kedvező áron, illetve mi van a környék hipermarketjeinek  akciós kínálatán. Így történt most is. Olcsóbban találtam bőrös pulykamellfilét, egyből beugrott, ebből  isteni rizseshúst fogok készíteni. Igaz a bőrét leszedtem és kidobtam, csakúgy mint a felesleges zsíros részeket, hártyát, inas részt, de tudom így jobb étvággyal eszi meg mindenki. (Ilyen melegben azonban nem a kukába dobom a hús  vagy hal “potyadékokat”, hanem kis nejlonzacskóba becsomagolva a mélyhűtőbe teszem, és csak a szemétgyűjtés napján teszem a kukába, hogy ne árassza el a környéket a bomladozó húsmaradványok igen kellemetlen szaga.)

Currys rizseshús

Hozzávalók: 90 dkg pulykamellfilé, 1 fej vöröshagyma, 5-6 evőkanál olaj,  1 csomag (45 dkg) mirelit finomfőzelék alap (kockázott sárgarépa  és zöldborsó keveréke), 3 csapott evőkanál ételízesítő, 3-4 púpos kávéskanál curry por, 1-1  púpos kávéskanál őrölt bors, és csilipor, 1 doboz (50 dkg, 4 kis zacskó) előfözött paraboiled rizs, 1,2 liter forró víz.

Először megtisztítjuk, megmossuk a hagymát, majd  apró kockákra vágjuk, a főzőedénybe tesszük. Utána a pulykamellet egészben megmossuk, papírtörlővel leszárogatjuk a vizet róla, és 2-2,5 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát az olajon megpároljuk, ha már üvegesedni kezd, hozzaadjuk a kockára vágott pulykamellet, fehéredésig sütjük. Ekkor hozzákeverjük a finomfőzelék alapot (borsót-répát), erős tűzön pároljuk, míg a mirelit zöldség is teljesen fölenged és jól átforrósodik. Ekkor ráöntjük a 4 kis zacskó rizst,  elkeverjük és elkezdjük a fűszerezést. Rátesszük a három csapott evőkanál, (vagy 3 púpos teáskanál) ételízesítőt, 3 púpos kávéskanál curryport, 1-1 púpos kávéskanál őrölt borsot és csiliport (ha valaki nem szereti a csípőset, akkor a csiliport  kihagyhatja), megkeverjük néhányszor, nehogy lekapjon, utána felöntjük a forró vízzel. Először csak 1 liter vizet öntünk rá, ha ezt felszívta a rizs, még tehetünk rá kb. 2 dl-t, akkor lesz olyan, hogy sem nem száraz, sem túl nedves. (Ezt a paraboiled rizst azért szeretem, mert soha nem mászkosodik el, néhány más fajtával szemben, amire ha nem vigyázunk, olyan lesz, mint a csiríz.) Amikor újra forrásba jön az étel, a tüzet mérsékeljük alatta és fedő alatt 20 percig pároljuk. Nekem addigra a  hús és a zöldségek kellően megpuhulnak, a rizs megdagad, magába szívja a finom fűszeres levet, az egész nagyon harmónikus, kissé csípős, kellemes étellé válik. Ehhez is adjunk savanyúságot: lehet pl. paradicsom- vagy vegyes saláta, csemege uborka, vagy akár a jól bevált, megunhatatlan  kovászos uborka is.

currys rizses hús 005

Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Elnézést, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.

A honlap lelke a WordPress