szeretek főzni

2010. október 3. vasárnap

Rántott hús zöldséges rizseshússal

Kategória: bundázott, pulykahús, rizs, zöldségek — Címke:, — hzias @ 13:59

A férjem tegnap éjjel kifejtette,  elege van abból, hogy minden nap olyan ételt egyen amit nem szeret.  Süthenék már egy kis rántott húst, hogy végre valami normálisat is egyen. Hát elővettem a mélyhűtőből egy darab pulykamellet és egy kis csirkecombot, hogy valami húsos hagyományos étel legyen ma. Férjem kívánsága szerint rántott hús lett az ebéd egyik fogása, a leeső kisebb húsdarabok felhasználására pedig jó ötletnek tűnt, hogy párolt rizs helyett, amit eredetileg köretnek kigondoltam, legyen inkább egy kis rizseshús. (Egy hagymát apróra vágva megdinszteltem, ráraktam a kockára vágott husit, fehéredésig sütöttem, ekkor hozzáöntöttem egy zacskó finomfőzelék alapot (sárgarépa és borsó van benne), ezzel is  dinszteltem egy darabig, majd 25 dkg paraboiled rizst /2 kis főzőtasak/ hozzáöntöttem, pirítottam kicsit,  kb. 1,5-2 teáskanál ételízesítőt adtam hozzá, majd felöntöttem 5 dl forró vízzel, ízesítettem őrölt borssal és fedő alatt puhára pároltam. A rántott husival és testkontrollos káposzta salátával tálaltam.

10.03 006

A képet a férjem készítette

Jaj majdnem elfelejtettem, hogy készítettem 3 csirkecombból (farrésszel) egy kis tepsi sült csirkét is, most a csirkefűszer mellett kevés fokhagyma granulátumot is szórtam rá,  vacsorára csak egy kis párolt zöldséget kell hozzá készíteni, vagy aki nem testkontrollozik sültkrumplival, vagy párolt rizzsel  is eheti.

Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Elnézést, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.

A honlap lelke a WordPress