szeretek főzni

2010. október 18. hétfő

Kétsajtos kifli

Kategória: sült tészták — Címke: — hzias @ 14:44

Mai ebédünk első fogása a szombatról maradt kaszás leves volt. Akkor csak a férjem és én ettünk belőle, a fiúk mást választottak, így maradt annyi, hogy ma mindenkinek jutott egy-egy tányérral. Mivel ez a leves nagyon tartalmas, laktató étel,  arra gondoltam, elég lesz utána ez a “kétsajtos kifli”, amivel a nagyfiam barátnője ismertetett meg bennünket. Ő hozott belőle  néhányszor kóstolót, és az egész családnak nagyon ízlett. Annyira, hogy elkértem a receptjét. Ennek a finom kiflinek hozzá méltatlan, szinte közönséges nevet adtak: olajos kifli. Aztán tegnap a nevet  kíváncsiságból beírtam az internet keresőbe, és pillanatok alatt rengeteg találat jött ki. Sokba beleolvastam, (szinte mindbe használtak tejet, néhol  tojást  és aránylag sok cukrot), aztán abba maradtam magammal, hogy másképp csinálom. Egyik nagyon kedves középiskolai osztálytársam, – Julika – hozott nekünk egyszer egy olyan üres kalácsot, hogy majdnem leolvadtunk a székről, miközben ettük. Azt hittem valami drága,  bonyoltult, “nagyon nehéz megcsinálni”   tészta, de elárulta, hogy egy régi, egyszerű családi recept szerint sütötte, ahogy otthon tanulta. “Szegényember üreskalácsának” nevezte, mert semmi különleges alapanyag nem kell hozzá (még tej és tojás sem, illetve utóbbi csak a kenéshez). 

A tészta hozzávalói:

  • 1 kg finom liszt
  • kb. 0,5 liter langyos víz
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 egész élesztő, (vagy 2 csomag instant élesztő)
  • 1 evőkanál só
  • 1 dl étolaj

a töltelék:

  • 4 db sonkás ízű tömlős sajt

a tetejére:

  • 1 tojás kevés sóval elkeverve
  • kb 15 dkg trappista sajt

A lisztet egy nagy tálba tesszük. A fél liter langyos vizet két részre osztjuk. Az egyik 2,5 dl-be beletesszük az evőkanál cukrot és az élesztőt (nekem instant volt itthon, azzal dolgoztam), a másik 2,5 dl-be beletesszük az evőkanál sót és az 1 dl olajat, mindkettőt jól elkeverjük. (Én a lisztet is meglangyosítottam egy kicsit a mikróban.) A lisztbe mélyedést készítünk beleöntjük a cukros-élesztős vizet, elkezdjük összekeverni, majd hozzáadjuk a másik, a sós-olajos vizet is. (Az én tésztám még nem állt össze így kellőképpen, ezért még kb. 1 dl langyos vizet öntöttem hozzá apránként.) Teljesen síma tésztát kell kapnunk, olyat, ami sem a tálhoz, sem az asztalhoz, sem a kezünkhöz nem ragad. Ezt a tésztát hagyjuk kelni, míg több mint duplájára nem dagad. (Mikróban, konyharuhával letakarva 5 percig forgattam 90 Watton /kiolvasztó fokozat/, ez gyorsabban beindítja a kelést, utána pedig síma szobahőrmérsékleten hagytam a konyharuha alatt pihenni). Jó  másfél óra kelesztés után a  megkelt tésztát tiszta asztallapra borítottam, és négy egyenlő részre osztottam.  Aztán a negyed tésztát kis cipóvá formáltam, kerek lappá nyújtottam, nyolc részre (kis háromszögekre) osztottam, és a vastagabbik részekre nyomtam egy-egy kis tömlős sonkás sajtot (egy ilyen kerek laphoz, vagyis 8 darab kiflihez kell 1 db tömlős sajt).

kifli 001

Aztán a tészta közepe felé haladva minden háromszöget  kiflivé  csavartam (sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint leírni) és sütőlapra pakoltam, majd megkentem a kissé megsózott, felvert tojással, és durvára reszelt trappista sajtot raktam rá.

kifli 002

 Kb. 170 fokos sütőben szép pirosra sütöttem.

kifli 003

A leves után második fogásként ezt kínáltam. Nagyon finom volt!!

kifli 004

1 kg lisztből 32 darab “kétsajtos kifli”  lett.  Ebből az egyszerű (de nagyszerű)  tésztából én is sütök majd üreskalácsot, de szerintem  nagyon  jó lekváros bukta  vagy  beigli is készülhet belőle.  Nagyon finom, igazi falusias “kőttkalács”.

Szóljon hozzá!

Szóljon hozzá elsőként!

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Elnézést, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.

A honlap lelke a WordPress