szeretek főzni

2010. szeptember 28. kedd

Húsos rakott karfiol (tk)

Kategória: pörköltek, rakott, rizs, zöldségek — Címke:, — hzias @ 18:48

Délután még ettünk egy kevés krumplis tésztát “uzsonnára”, vacsorára pedig az eredeti tervek szerint húsos rakott karfiolt készítettem. Ha nem vacsora lenne, a várakozási idő 4 óra lenne utána.

rakott karfiol husis 005

Hozzávalók:

  • 2 nagy fej karfiol
  • pici olaj
  • 1 nagy fej hagyma
  • 1 kg darált sertéshús
  • 1 teáskanál só
  • 1 kávéskanál őrölt kömény
  • 1 kávéskanál fokhagyma granulátum
  • 2 teáskanál fűszerpaprika
  • 1-1,5 dl víz
  • 2 pohár tejföl
  • 3 tojás
  • 1/2 teáskanál szitált ételízesítő
  • 1 főzőtasak paraboiled rizs + kb 2,5 dl forró víz (ha  nem diétázunk)

A tepsit kiolajozzuk egy-másfél kanálnyi olajjal, beleterítjük a (déli) levesben megfőzött karfiolrózsákat. A zepter sütés szabályai szerint vízpróbáig melegítünk egy serpenyőt, amikor a belefröcskölt víz szétfut, mint a higany, beletesszük a darált húst (olaj nélkül), szétterítjük, amikor elválik az edény aljától, nagy lángon kevergetve fehéredésig sütjük. Hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, a sót, őrölt köményt, fokhagyma granulátumot, végül a fűszer paprikát, pároljuk pár pillanatig, majd 1-1,5 dl vizet aláöntve, fedő alatt, a tüzet mérsékelve pároljuk 10-15 percig.   Ha nem kell diétázni, rizst is rakhatunk a pörkölthöz, ekkor kb. 2,5 dl forró vizet öntsünk még hozzá, hogy a rizsszemeknek legyen mit felszívni. Ha megfőtt a rizs, kóstoljuk meg,  szükség szerint  ízesítsük utána sóval vagy ételízesítővel. (Ha nem zepterben főzünk, rövid lével készítsünk pörköltet a darált húsból, lehetőleg a végén forraljuk el teljesen a levét.) Amikor a levét elforrta, a tepsiben szétterített karfiolra kanalazzuk, hogy mindenhová jusson. Kissé “megdöfködjük”, hogy a husi lemenjen a karfol közé. Ekkor fél pohár tejfölt összeturmixolunk 3 tojással és 1/2 teáskanál szitált ételízesítővel, ezzel a “habarékkal” meglocsoljuk a husis karfiolt. Végül a maradék 1,5 pohár tejfölt a tetejére símítjuk, és 190-200 fokos sütőben pirosra sütjük.  Ebben a változatban nincs hozzáadott szénhidrát (sem liszt, sem rizs), fehérjés ételnek számít, de mert hús van benne, hosszabb a várakozási idő.

rakott karfiol husis 009

(A tányéron ahogy megcsillan a lámpa fénye az étel felett, olyan, mintha az “Angyal” jele lenne.)

2010. szeptember 25. szombat

Csirkepörkölt párolt zöldségekkel (tk)

Kategória: pörköltek, zöldségek — Címke: — hzias @ 12:48

Férjem a mai ebédből a húsos lehetőséget választotta, ezért a tegnapi csirkepörkölthöz zöldséget pároltam neki. Egy csomag (45 dkg) brokkoli mix zöldségkeveréket – amelyben volt brokkoli, karfiol és hullámos sárgarépakarika – kb. 1-1,5 dl vízben, 1 csapott teáskanál ételízesítő hozzáadásával, fedő alatt puhára pároltam. Mire kész lett, csak icipici víz maradt alatta. A húsos-párolt zöldséges étel után a várakozási idő 4 óra. (Majdnem elfelejtettem, a csirkepörkölt hagyományos módon készült, leírása szerepel már a bejegyzéseim között.)

9.25. ebéd 009

2010. szeptember 24. péntek

Pacalpörkölt

Kategória: belsőségek/velő, pörköltek — Címke: — hzias @ 21:23

Nagyfiamnak ma van a születésnapja. Erre az alkalomra több olyan ételt készítettem, amit nagyon szeret. Az egyiket  már elég régen kéri, hogy főzzünk, de csak most adódott alkalom rá. Ez az étel a pacal. A családban csak ketten szeretjük, ő, meg én, szerencsére a barátnője is szereti, így hárman pacaloztunk. A többiekre is gondolnom kellett, ezért egy kis csirkepörköltet is készítettem, tésztával. A pacalhoz sós krumplit és ecetes uborkát kínáltam.

A pacal hozzávalói:

  • 2 kg gyorsfagyasztott csíkozott konyhakész pacal
  • 2 közepes fej hagyma
  • 2 zöldpaprika
  • 1 cseresznyepaprika
  • 1  teáskanál szitált ételízesítő
  • 1 teáskanál csípős piros arany
  • 1 teáskanál paradicsom sűrítmény
  • 1 kávéskanál őrölt kömény
  • 2,5 kávéskanál fokhagyma granulátum
  • 4 teáskanál fűszerpaprika
  • 3-4 kanál olaj
  • 3-4 deci víz
  • pici só

A pacalpörkölt a  - körömpörkölthöz hasonlóan –  csak hagyományos módon főzhető zepter edényben is, ezt sem kezdhetjük a sütés szabályai szerint. Gyorsfőző fedővel is hosszú ideig kell főzni, hogy jól megpuhuljon.

A hagymát  és a zöldpaprikát apró kockára vágjuk, kevés olajon megfonnyasztjuk. Rárakjuk a megtisztított, apróbbra vágott, több lében átmosott és jól lecsepegtetett pacalt. (A pacalt tejesen szétszedtem, átnéztem, a csúnya részeket és felesleges zsiradékot levágtam, a hosszú, vagy nagyobb darabokat egyenletes kisebb darabokra vágtam.) Jól elkeverjük, rárakjuk a fűszereket: piros aranyat, sűrített paradicsomot, (vigyázzunk, mert a piros arany és a sűrített paradicsom is sózott) ételízesítőt, őrölt köményt, fokhagyma granulátumot, fűszer paprikát, cseresznyepaprikát és felöntjük 3-4 dl vízzel. Zepter edényben a pöcök kiugrása után lassú tűzön 1 órán át főztem és a lábasban hagytam a gyorsfőző fedő alatt tálalásig. Ha kell, tálalás előtt utánasózhatjuk.  Sós vízben főtt krumplival, és savanyúsággal adtam asztalra.

9.24. vacsi 002

2010. szeptember 20. hétfő

Gombapörkölt (penne)tésztával (tk)

Kategória: gomba, pörköltek, tészták — hzias @ 13:57

Hozzávalók:

  • 50 dkg csiperke gomba
  • 1 fej hagyma
  • 1 csípős zöldpaprika
  • 2-3 evőkanál olaj
  • 1 csapott teáskanál ételízesítő vagy só
  • 1 teáskanál liszt
  • 1,5 teáskanál fűszerpaprika
  • 6 dl forróvíz
  • 1 cs (50 dkg) penne tészta
  • 1 liter forró víz
  • 1teáskanál só
  • 1-2 evőkanál olaj.

Hagyományos módon kezdem főzni a gombapörköltet.   A gombát megtisztítottam, cikkekre vágtam. A hagymát , a csípős zöldpaprikával együtt, apró kockákra vágtam, és az olajon megdinszteltem. Amikor üveges lett, ráraktam a cikkekre vágott gombát, ételízesítőt, és addig pároltam, míg az összes lé eltűnt alóla. Ekkor megszórtam egy teáskanál liszttel, 1,5 teáskanál fűszerpaprikával, jól elkevertem és felöntöttem 6 dl forró vízzel. Fedő alatt készrefőztem (kb. 15-20 perc). Közben az 1 liter vizet felforraltam a sóval és kevés olajjal, majd a csomag penne tésztát ebben megfőztem (zepter edényben). A gombapörköltet a pennetésztával  és az uborka salátával együtt tálaltam.

zoldbableves, gombaporkolt ubisali 004

2010. szeptember 13. hétfő

Tyúkpörkölt

Kategória: pörköltek, tészták — Címke: — hzias @ 16:49

tyukhuslelves és porkolt 005A tyúk és a kakas “vastagjából” (alsó és felső combok, szárnyak, far-hát) szokásos módon pörköltet készítettem 3 fej hagymával 1 zöldpaprikával kevés piros arannyal, paradicsommal, fűszerpaprikával és sóval. Az eltérés csak a főzés idejében volt, ezt legalább 2- 2,5 óráig főzni kellett, hogy megpuhuljon, de isteni lett. A mellfiléket eltettem, lehet, hogy holnap egy kis rizseshúst főzök belőle.

2010. szeptember 4. szombat

Bográcsos marhapörkölt

Kategória: bográcsos, pörköltek — Címke: — hzias @ 18:13

Középső fiam nagy ínyenc,  szeret főzni is, úgyhogy kitalálta, hogy főzzünk  bográcsos pörköltet hazajövetelük örömére. Hát beszereztük a hozzávalókat és nekiláttunk. Csak egy dolog van, amit nem szeretek a bográcsozásban,  a füst, amivel jár. Mert az így készült étel valami olyan csodás, hogy szinte elmondhatatlan. Nagyon jó volt így vacsorázni, hogy mindhárom fiunk, menyünk és kisunokánk is ott ült velünk az asztalnál.

Hozzávalók

  • kb. 5 kg marha lapocka
  • 6-7 fej nagy hagyma
  • kb. 1 dl olaj
  • 2-3 zöldpaprika (tv)
  • 1-2 csípős zöldpaprika
  • 4-5 paradicsom héja nélkül
  • 2,5-3 teáskanál (fehér műanyag) só
  • 4-5 teáskanál piros arany
  • 6-7 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 teáskanál őrölt kömény
  • 1 teáskanál fokhagyma granulátum
  • 1-1,5 dl jó minőségű vörösbor
  • 1-1,2 liter víz
  • a tűzhöz tűzifa

A húst hártyájától és a zsiradékoktól megtisztítjuk, szép 3 x 3 cm-es darabokra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. Ugyankcsak felkockázzuk a zöldpaprikákat, majd a lehéjazott paradicsomot is. Közben egy ügyes férfi tüzet rak a kertben. Tálcára összekészítjük a húst, a darabolt zöldségeket, a fűszereket, piros aranyat, tányéron fakanalat, edényfogó kesztyűt, pohárban bort, mérőpohárban vizet, és kivonulunk a hozzávalókkal a tűzhöz. A bográcsban az olajon először megfonnyasztjuk a hagymát, ha már jól megdinsztelődött, hozzáadjuk a kockázott paprikákat és paradicsomot, jól elkeverjük, rárakjuk a húst, újra megkeverjük és a hús fehéredéséig sütjük.bogracsos marhaporkolt 001

Ezután rátesszük az örölt köményt, fokhagyma granulátumot, piros aranyat, sót, elkeverjük, és  legvégül a fűszerpaprikát, ezzel is összekeverjük és felöntjük a liter vízzel és az 1-1,5 dl  jó minőségű vörösborral.

bogracsos marhaporkolt 002Ezután  már nincs más dolgunk, csak a tűzre vigyázni, néha a bográcsot megrázogatni, vagy kissé megkeverni a pörköltet és hagyni főddögélni.

bogracsos marhaporkolt 009

Nálunk a középső fiam volt a felvigyázó, addig  a  menyemmel mi a köreteket készítettük elő a konyhában. Köményes sós krumplit, és tésztát főztünk, mindenki kedve szerint választott köretet. Kiegészítésként már csak savanyúság (almapaprika és ecetes uborka)  került az asztalra, no meg friss kenyér helyett  friss zsömle. Mennyei lett  az ételünk, és még jobbá tette, hogy együtt ettük azokkal, akiket a legjobban szeretünk.

bogracsos marhaporkolt 010

2010. augusztus 29. vasárnap

Csirkepörkölt filézett combból és zúzából

Kategória: belsőségek/velő, pörköltek, tészták — Címke: — hzias @ 14:58

Elment az eszem!! Ilyet kitalálni!!…  Ma újítottam egyet, és csirke felső combból meg zúzából főztem egy csont mentes csirkepörköltet. Ráadásul nokedlivel… Mi vagyok én? Mazohista?…  Hát úgy tűnik. Szépen kifiléztem a csirke felső combokat (bőrét lehúztam, a csontot kifejtettem belőle, más alkalomra alaplének eltettem a mélyhűtőbe) és nagyobb kockára vágtam. Aztán megtisztítottam a zúzát és azt szép apróra összevágtam. Aztán ebből a kettőből hagyományosan főztem  egy finom pörköltet. És hogy biztos örömöt szerezzek a családomnak nokedli (művész nevén galuska) is készült hozzá, hogy ne csak hétköznapi tészta legyen a körete.

08.30.ebéd 006

Csirkepörkölt

Hozzávalók:

  • 1,4 kg csirke felső comb (10 db)
  • 50 dkg zúza
  • 2 közepes hagyma
  • 1 lecsópaprika
  • 1 darabka csípős paprika
  • 1 nagyon érett paradicsom
  • 1 teáskanál só
  • 2 púpos teáskanál fűszerpaprika
  • 1 teáskanál piros arany
  • 4-5 dl víz

Elkészítését már leírtam régebben (csirkeaprólék pörköltnél).

Nokedli (galuska)

Hozzávalók

  • 1 kg liszt (én finom lisztet használtam)
  • 2 tojás
  • kb. 7 dl víz
  • 3-4 liter víz
  • 3-4 teáskanál só
  • 3-4 kanál olaj

Egy nagyobb edényben forrni tesszük a vizet sóval, olajjal. A lisztből, tojásból és vízből  gyorsan olyan tésztát kavarunk, ami könnyen elválik a kanál domború felétől.  Galuskaszaggatóval (nekem tologatós van) a forrásban lévő vízbe szaggatjuk, időnként megkeverjük.  Amikor a víz felszínére emelkedik, még hagyjuk egy percig, utána  felforrósított olajra szedjük szűrőlapáttal és elkeverjük. Addig folytatjuk, míg az összes tészta elfogy. A mosogatás… hát az valami szörnyű. De ha kitesszük a napra a nokedlikészítő tálat, és szaggatót (persze szétszedve) hagyjuk megszáradni a tésztát, akkor néhány ütéssel eltávolíthatjuk a tésztamaradványokat. Utána már egyszerű a mosogatás, és nem lesz minden “csirízes”. Az azonban biztos, hogy idei évre végeztem a nokedlivel.

2010. augusztus 11. szerda

Csirkeaprólék pörkölt pirított tarhonyával

Kategória: pörköltek, tészták — Címke: — hzias @ 13:06

Hozzávalók:

  • 2 db csirke farhát (8 felé vágva)
  • 5 db szárnycomb
  • 3 db szárny közép
  • 2,5 db csirkemáj
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 1/2 zöldpaprika (csípős)
  • 1 szép érett paradicsom
  • 1 kávéskanálnyi piros arany
  • 1 púpos teáskanál só
  • 2 púpos teáskanál fűszerpaprika
  • 3 dl víz

A csirke pörköltet is főzhetjük zepter edényben, zepter módszerrel a sütés szabályainak megfelelően, ekkor az edényt szárazon felforrósítjuk, amikor a belespriccelt víz szétfut, mint a higany, belerakjuk a feldarabolt csirkehúsokat, hagyjuk pirulni, míg az edény könnyen elengedi a húst.  Ekkor keverjük meg, hogy körben lepirulhassanak a húsok A pirítást mindig nagy lángon végezzük, hogy a hús rostjai hirtelen bezáródjanak, és ne párolódjanak. Amikor a húsok körbepirultak és már nem ragadnak a fazékhoz, hozzáadjuk a kockázott hagymát, zöldpaprikát, hámozott, összevágott paradicsomot, sót, piros aranyat, jól elkeverjük, rárakjuk a fűszerpaprikát, ezzel is összekeverjük, és kevés vízzel felengedjük. A húst, fedő alatt, nagyon kis lángon puhára főzzük.

De hagyományosan is főzhetünk a zepter edényben, csak úgy, mint bármilyen másik edényünkben. Ebben az esetben a kockára vágott hagymát 2 kanál olajon megpároljuk. Rátesszük az ugyancsak kockára vágott zöldpaprikát, majd a megmosott csirke darabokat, néha megkeverve  fehéredésig sütjük. Közben a paradicsom héját lehúzzuk, vagy nagyon vékonyan lehámozzuk, és a paradicsomot is kockára vágjuk. Rátesszük a húsra. Megkeverjük, és hagyjuk, hogy kissé megszínezze a húsokat. Ezután megsózzuk,  kevés piros aranyat nyomunk rá, majd  megszórjuk fűszerpaprikával, ezzel is elkeverjük, és felöntjük 3 dl  forró vízzel. Felforraljuk, utána takarék lángon, fedő alatt puhára főzzük  (kb. 45-50 perc).

Pirított tarhonya:

  • 4-5 evőkanál olaj
  • 50 dkg tarhonya
  • 1-1,1 liter víz
  • 1 púpos teáskanál só

Ha a pörköltünk már szép csendesen fő, kezdhetjük a tarhonyát is. Az olajat nagyobb teflonserpenyőbe öntük és beletesszük a tarhonyát. Kevergetve pirítjuk addig, hogy kissé barnább legyen, mint amilyen tarhonyát kész állapotban szeretnénk. Ekkor félrehúzzuk a tűzről, és 1 liter hideg vízzel óvatosan felengedjük. (Vigyázat!  Ha meleg vízzel  öntjük fel, olyan mint egy gejzír, és mindenfelé forró tarhonya szemeket fröcsköl!!!) Visszatesszük a tűzre, belerakjuk a sót és addig főzzük, míg a tarhonyaszemek megduzzadnak és belül is puhák lesznek. Előfordulhat, hogy kell még rá egy kevés víz (1 dl)  a teljes puhuláshoz, az már forró is lehet. Ha elkészült, tányérra szedjük, tetejére csirkepörköltet halmozunk, savanyúsággal tálaljuk.

csirkepörkölt tarhonyával 001

2010. augusztus 9. hétfő

Cukkíni pörkölt

Kategória: pörköltek, tészták, zöldségek — hzias @ 14:38

2010. augusztus 9. hétfő                                                                             névnap: Emőd

Ma nagyon olcsó és nagyon egyszerű ételeket készítettem ebédre. Cukkíni pörköltet és tejfölös gombapaprikást.  Mindkettőt tésztával tálaltam. Anyukáméktól kaptuk a cukkínit, de ez már nem olyan zsenge kis cukkíni volt, amilyet  az üzletekben árulnak, ez egy méretes példány, 1,6 kg volt, ezért csak egy részéből lett pörkölt, a másik részéből rántott cukkíni készül vacsorára.  

Cukkíni pörkölt

Hozzávalók 2-3 személyre:  50 dkg tisztított, kimagozott  cukkíni feldarabolva, 1 fej hagyma, 3 evőkanál olaj, néhány szelet zöldpaprika, 1 púpos teáskanál ételízesítő, kb 1-1,5 kávéskanálnyi piros arany, 2 teáskanál liszt, 2 púpos teáskanál fűszerpaprika, 1/2 liter víz. 

A cukkínit  meghámozzuk,vékony szeletekre vágjuk, ha nem túl zsenge, a közepéről kikanyarintjuk a magokat,  utána a cukkíni    karikákat tetszés szerinti méretűre vágjuk (én 4-be vágtam). A hagymát megtisztítjuk, kockára vágjuk, kevés olajon párolódni tesszük. Amikor üveges, rátesszük a darabolt cukkínit, zöldpaprika szeleteket, ételízesítőt és piros aranyat. Megkeverjük, megszórjuk liszttel és fűszerpaprikával, majd vízzel felöntjük. Forrás után takarékra állítjuk a tűzhelyet és fedő alatt puhára főzzük a pörköltet. Tálalás előtt tejfölt is keverhetünk bele, de anélkül is finom. (Ha zsenge kicsi cukkínink van, azt nem kell meghámozni és kimagozni, csak megmosni, kettévágni és vékonyan felszeletelni, a továbbiakban ugyanúgy járjunk el, mint leírtam.) Tésztát adunk hozzá.

cukkinipörkölt

Tejfölös gombapaprikás

Kategória: gomba, pörköltek, tészták — hzias @ 14:37

Hozzávalók 2 személyre: 20-25 dkg csiperke gomba, 1 kisebb fej hagyma, 2 evőkanál olaj, néhány szelet zöldpaprika, csapott teáskanálnyi ételízesítő, kevés piros arany, 1 púpos teáskanál fűszerpaprika, 1 teáskanál liszt, 3 dl víz, 2-3 púpos teáskanál 12 %-os tejföl.

A kétféle pörkölthöz köret 50 dkg durum vagy 4 tojásos szarvacska, vagy tetszés szerinti másfajta tésza, tálaláskor még kevés tejföl.

A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. A hagymát kockára vágjuk, két evőkanál olajon megfuttatjuk. Ha üvegesedni kezd, rátesszük a szeletelt gombát, néhány zöldpaprika szeletet, az ételízesítőt és pirosaranyat. Az ételízesítőben és pirosaranyban lévő só hatására a gomba kiengedi a levét. Addig pároljuk, míg ez a lé eltűnik alóla. Ekkor megszórjuk 1 teáskanál liszttel, 1 teáskanál fűszerpaprikával, elkeverjük, felöntjük kb. 3 dl vízzel. Ha felforrt, hozzátesszük a tejfölt, 5-7 percig forraljuk és tálalhatjuk.

A tészta főzéshez (zepterben) 1 l vizet forralunk, amibe 1 teáskanál sót és 2-3 evőkanál  olajat teszünk.  Ha lobogva forr avíz, belerakjuk a tésztát, újraforráskor a tüzet mérsékeljük, főzés közben 1-2x megkeverjük. 7 perc alatt elkészül. 

tejfölös gombapaprikás 002

« Újabb bejegyzésekRégebbi bejegyzések »

A honlap lelke a WordPress